Eljutottam egy színházba! Mit színházba, inkább a kultúra fellegvárába, az ízes magyar nyelv és irodalom örök védelmezőjének számító szentélybe... És ahogy az ilyenkor illik, sikeresen az arcomra zárták az ajtót.

Óbudán található a Térszínház, ahol egy maréknyi lelkes ember szeretne színházosdit játszani (Most kérek elnézést, ez utóbbi mondatommal nem degradálni szeretném a munkájukat, csak a szerény lehetőségeikre gondoltam). Csokonaitól a Karnyóné és a két szeleburdiak című vígjátékot néztük meg páran, valamint egy általános iskolás csoport.

Az az érdekes dolog állt elő, hogy bár vígjátékot láttunk, én már nem a darabon nevettem, hanem a színészeken és a rendezésen, kínomban. Csokonai művét egy kicsit kiherélték, a szöveg egy részét "modernizálták", a másik felét meg alig lehetet érteni (sokat segített a mű előzetes ismerete :D ). A szöveget itt-ott megtűzdelték bakikkal, a karaktereket 1-2 kivétellel túljátszották. Arra a bizonyos "i"-re a pontot Gábriel arkangyal megjelenése tette föl, nem hiába a katarzis a végén jön. Ekkorra már kész voltam...

Sokat elárul egy darabról, ha a nézők nem tudják/nem veszik észre, hogy vége a darabnak... és szólni kell, hogy itt a taps ideje... (ez azért rendezési hiba nem? vagy ennyire nincs tapasztalatuk az embereknek a színházról vagy csak senki nem akart az első lenni? vagy ennyire "tetszett"?)

A sok negatívum után vagy mellett azért mondjunk néhány jó szót is. A legjobban a világosító érezte magát, akkorákat nevetett egy-egy szereplőn, hogy könnyek jelentek meg a szemem sarkában. Nekem ne mondja senki, hogy nem lehet örömet okozni embereknek.

Az első 30 másodpercben a színpad egyik része megadta magát és a Karnyónét alakító szereplő alatt összedőlt. Gyorsan sikerült helyreállítani a rendet. Külön dicséret azért, ahogy az egész szituációt sikerült kezelni a társulatnak, nem fagytak le, hanem elkezdtek improvizálni a színpadon.

Két szereplőt emelnék ki Kovács J. Istvánt (Samuka szerepében) és Balázsi Istvánt (Lázár/Kuruzs szerepében). Az ő játékuk volt talán legjobban a helyén.

Másfél évvel ezelőtt, már jártam e helyen és akkor megfogadtam, hogy soha többé. Most ismét... Másfél év múlva találkozunk?