Félévi vizsgák egy gimnáziumban. Ja, már ilyen is van. Rutinszerzés az érettségire. Ötletnek nem is olyan rossz, persze csak akkor ha a tanulók készülnek is.

A tanulók pedig azért tanulók, mert amióta a világ-világ azt keresik, hogyan lehet megúszni a feleltetéseket, számonkéréseket. Aki pedig véletlenül készül, azon pedig a vizsgadrukk fog ki. Persze, ha nem január másodikán kezdenének felkészülni a vizsgákra...

Maximalista vagyok? Amikor a bizottságban ülök és például magyar vagy történelem szóbeli vizsgát hallgatok mindig azt várom, hogy - a magukat nagyon, de nagyon felnőttnek képzelő - diákjaim képesek 10 egyszerű témakörre felkészülni, a kapcsolatokat és a miérteket átlátni. Ebben szerintem éppen minimalista vagyok.

Azt merem gondolni, hogy ma már nem elég egy dologban jónak lenni, mindenhez hozzá kell tudni szagolni (legyen az akár magyar, történelem vagy biológia). Az érettséginek pedig azonos értékeket kell jelentenie a budapesti Vörösmarty Gimnázium tanulói vagy bármelyik másik vidéki kis gimnázium tanulói, illetve az állami vagy éppen az alapítványi fenntartású gimnáziumok tanulói részére. A tapasztalatom szerint ez most nem így van.

Hol van a különbség? A gyerekanyagban? A tanárok felkészültségében? A társadalom, a politika elvárásaiban? A válasz mindig más és más, attól függően ki válaszol. A tanárok a gyerekekre és az államra hárítanak. Az állam a tanárokra és a társadalomra, a gyerekek meg egyszerűen csak nem akarnak tanulni, mert már egy életre elvették a kedvüket a tanulástól... ja és rájuk is hagynak szépen mindent.

Az állam a rendszerváltás óta komoly szereptévesztésben van, a világszínvonalú oktatási rendszerünket sikerült 20 év alatt szétverni, gyermekeink gyakran funkcionálisan analfabéták, számolni nem tudnak. Testnevelés órákról pedig egyszerűen jobb ha nem is beszélünk (hogy is van? Épp testben, épp lélek). Mindenkinek adjunk érettségit, nyomjuk be a felsőoktatásba... a minőség már nem számít, csak a mennyiség (fejkvóta).

A felsőoktatás minőségi színvonalának zuhanása, pedig meglátszik a tanító tanári állományon is. Az alul fizetett és meg nem becsült pedagógusok között egyre többen kiégtek, vagy már eleve nem erre a pályára szánta az ég őket. A régi tanárok - akiktől még tanulni lehetett - már egyre kevesebben vannak. Az új problémákat meg csak nehézkesen tudjuk kezelni. A lényeg elsikkad és csak tüneti kezelésekre fordítjuk az időt és a pénzt. Persze vannak akik előtt most is meg lehet emelni a kalapot, mert dolgoznak akkor is amikor körülöttük épp dől össze a világ...

A szülőknek (vagy éppen szülőnek - mert most már egyre több az egyedül nevelő szülő) nincs idejük, energiájuk, vagy kedvük a problémás gyermekükkel foglalkozni. Azt pedig senki nem érzi fontosnak megkérdezni, hogy a gyermek miért is problémás? Lehet, hogy egyszerűen csak figyelemre vágyik?

A szülő szempontjából a megoldás: a problémákat majd az iskola megoldja. Ha pedig ez nem megy, akkor a tanárok voltak hibásak... Csak azt felejti el mindenki, hogy egy 17-18 éves fiatal már majdnem kész van, személyiségén már csak kicsit lehet "csiszolni", lényegi változtatások már nem lehetségesek.

A tanulók meg addig nyújtózkodnak, amíg a körülöttük lévő felnőttek hagyják. Nagyon pontos, és jól körülírt határokat kell meghúzni és következetesen tartani is. A diákok pedig - fiatal szervezettként - (gyorsan) alkalmazkodnak a megváltozott helyzetekhez.

Szóval, visszatérve a vizsgák első hetére, eddig kevés olyan feleletet hallhattam amit meggyőzőnek ítélhetnék. Sokszor már kínomban mosolygok és kérdezni sem merek mert akkor az elégtelen is kérdésessé válna. Ha pedig valaki folyamatosan mondja az anyagot, könnyen kiderülhet, hogy mögöttes értelem nincs - csak éppen beseggelte a teljes tételt.

Komoly kérdés, hogy a vizsga eredmények kit is minősítenek, a diákot vagy a tanárt? Mert, ha sok a rossz eredmény akkor gyakran felmerül a kérdés: csak a diákok hibája? Ha nem, akkor ki milyen arányban hibás? Minden diák alkalmas arra, hogy érettségit szerezzen, vagy olyanokat is odaengedünk a bizottság elé akik arra alkalmatlanok? Ez mennyiben a tanár hibája és mennyi ebből a külső környezet elvárása? Egy osztályban egy tantárgyból megbukhat-e mindenki? Elfogadható-e a 2 átlag?

Sok kollégám tette föl a kérdést a vizsgák után: Miért is tanítottam félévig? Mi értelme volt házi feladatoknak, dolgozatoknak, - egyszerűen a munkának - ha tanulók a tétel kihúzása után egyszerűen csak visszaadják a tételt és meg sem próbálkoznak valamit elbüfögni egy elégségesért.

Tudom, tudom, hogy megint kritikusabb vagyok a kelleténél (biztos ez?) de ha senki nem meri kimondani, hogy a király meztelen, akkor egyszer csak azt vesszük észre, hogy a király leszarta a fejünket.