Egy az index.hu-n megjelent írásra reflektálnék - mivel a szerző nem hagyott komment lehetőséget.

Bede Márton billentyűzetéből megjelent írás álságosnak, visszatetszőnek, feleslegesnek tartja az egész gyásznapot. Megkérdőjelezi a lengyel-magyar barátságot is. Ráadásul megpróbálta összehasonlítani a repülőszerencsétlenség 98 áldozatát a 250 000 halálos áldozatot követelt haiti szerencsétlenséggel (hogy akkor miért nem tartottunk gyásznapot?).

Nos, tegyünk helyre végre néhány dolgot! Először is létezik-e a híres magyar-lengyel barátság? A kérdés megválaszolása nem egyszerű. Állami szinten biztos, a magán emberek szintjén - hála a megosztottságunknak és történelmi tudásunk meg nem létének - itt Magyarországon nincs meg ennek a barátságnak az érzése (ebben lengyel barátaink sokkal jobban állnak, mint mi...).

Most hadd ne soroljam a történelem sors pontjait, ahol történelmünk összekapcsolódott. Az biztos, hogy a két nép között genetikai kapcsolat van (sokan ezt közös őssel, én magam a két nép többszöri keveredésével, keresztházasságokkal és menekülésekkel magyarázok). Csak két dolgot: mi magyarok nem igazán lehetünk büszkék a II. világháborús tetteinkre, ezt ellensúlyozhatja a háború kezdete amikor a németek és a szovjetek is megtámadták Lengyelországot. Egyetlen kiút volt a lengyel menekültek részére, dél felé a magyar-lengyel közös határ. Bár a német vezetés követelte a magyar kormánytól, hogy zárja le a határszakaszt, illetve engedje át a német katona vonatokat, mi erre nemet mondtunk. Ezen nyitott határszakon keresztül több százezer lengyel menekült hagyhatta el hazáját.

Mi magyarok 1848-ban közvetlenül kaptunk lengyel segítséget, vagy említhetném 1956-ot amikor lengyel barátaink elsőként küldtek vér és élelmiszer segélyszállítmányt nekünk.

Nekünk - az emberek szintjén - kell felnőnünk ehhez a barátsághoz.

Kell-e gyásznap? Pont abból kifolyólag, hogy az átlag magyar nem sokat foglalkozott ezzel a lengyel-magyar barátsággal, csak annyit tudnak, amennyit a sajtóból eljutott az agyukig - vagyis nagyon kevés - beszéljünk arról, hogy kik is haltak meg.

A repülőgépen nem a lengyel állami elit utazott! Azon a gépen több tucat olyan ember utazott akik igen sokat tettek a magyar-lengyel kapcsolatokért! Volt közöttük olyan aki pár nappal korábban itt Óbudán járt. Volt aki pénzt áldozott a magyarországi lengyel és a lengyelországi magyar emlékművek felállításához. Szóval minket magyarokat is veszteség ért ezen emberek halálával.

Bede úr volt szíves tragédiákat összehasonlítani - igen demagóg módon - az áldozatok száma szerint. Biztos, hogy a tragédia mértéke az áldozatok számával mérhető? Csak egy kérdésem van Bede úrhoz (legyek én is demagóg?): Ha a családjában meghal valaki nem gyászol, mert csak 1 embert veszített, míg a világon volt nagyobb tragédia is?

Miért kell az iskolákban megemlékezni és feleleveníteni a lengyel-magyar barátságot? Pontosan azért mert az átlag magyar e tekintetben az elvárható ismeretszinttel sem rendelkezik, ékes bizonyíték erre Bede úr írása. Például nem árt tudni, hogy a két parlament (a lengyel és a magyar - csak a félreértések elkerülése véget) ellenszavazat nélkül szavazta meg, hogy minden év március 23-a a lengyel-magyar barátság napja legyen. Ezen a napon kulturális programokon ismerhetik meg egymást jobban a két ország állampolgárai.

Sokszor hallottam már korábban is, amikor adakozásra került a sor, hogy "mi miért adakozzunk, ha velünk történne hasonló a felét nem kapnánk vissza...". Egyet tudok:  lengyel barátaink lennének az elsők akik segítőkezet nyújtanának számunkra.